Inspiráció gyűjtés


Elérkeztünk a Summerslam előtti utolsó Smackdown adáshoz, amely egy promo videóval indul, ahol a Brock Lesnar és Stone Cold közti ellentétekbe tekinthetünk be. 


Ezután megszólal a Nehézsúlyú Nemzetközi bajnok, Daniel Bryan zenéje. Bryan ismét „YES!” hangulatot teremt az egész arénában. A ringbe megy, és kér egy mikrofont. 
- A Summerslam-en ugyebár nem más lesz az ellenfelem, mint a mindig készenlétben lévő, Alex Riley. Sokan azt mondták nekem, hogy nagyon nehéz meccs lesz, azonban én nem félek! Ha valaki megkérdezi miért van ez, hát csak azért, mert Riley egy senki! - Mondja Daniel, a közönség pedig erősen fújolni kezd.


- Mindenki tudja, hogy esélye sem lesz ellenem. Én nem egy kispályás kezdő vagyok, mint ő, és nem ijedek meg tőle, egy kicsit sem! Riley egy... - Daniel folytatná, azonban megszólal Riley zenéje. 
Alex mérgesen a ring felé indul, Bryan pedig várja, kicsit sem ijed meg tőle. A közönség tombolni kezd, Riley pedig kér egy mikrofont, azonban nem tud megszólalni, mert Bryan közbe vág!
- Állj meg te senki! Még nem fejeztem be! - Mondja Bryan, és ezzel egyre nagyobb utálatra tesz szert.
- Azt hiszed, hogy van esélyed ellenem?! Hát nézz már magadra... /Riley megteszi./ Most pedig nézz rám! Voltam már WWE bajnok! 2-szeres Nehézsúlyú Nemzetközi bajnok vagyok! Te pedig egy senki vagy! - Mondja Bryan.
Ekkor Riley elmosolyodik. Bryan pedig pofon vágja! Riley ekkor kiveszi a mikrofont Daniel kezéből.
- My name is Alex Riley! (Az én nevem Alex Riley!) - Mondja Riley, és nekiesik Bryan-nek! 
A közönség tombol, Alex pedig szana szét veri Bryan-t! Bryan már mozogni is alig tud, mikor Riley kilöki a ringből Bryan-t, és a ringet tartó oszlopnak löki. Riley ezután a ringen kívül kioszt Bryan-nek egy Lifting DDT-t, és visszamegy a ringbe, ahol ünnepelni kezd, miközben a közönség egyhangúan azt skandálja, hogy „Riley! Riley!”.


Alex ünneplését Teddy Long szakítja félbe. 
- Most, hogy ezt mindenkivel tudattad, akár bizonyíthatsz is Alex! Az első meccsen te veszel részt, az ellenfeled pedig a világ legerősebb embere, Mark Henry lesz! Valamint egy kis ízelítő a ma estéből. A főmeccsen Brock Lesnar összecsap The Rock-kal egy No Dq meccsen, utána pedig egy szerződés aláírással zárul az este, ahol lesznek meglepetések! Óhh, és még valami. A Summerslam-en, hogy az Országos bajnok, Curtis Axel se maradjon kihívó nélkül, összecsap a világ legnagyobb sportolójával, a Big Show-val! Riley, a meccsed pedig kezdődik is! - Mondja Teddy Long és távozik. Bryan úgyszintén. 


 

Amíg Henry beér a ringbe megnézhetünk egy kis reklámot a meccsükről.


Alex Riley vs Mark Henry: 
Riley készen áll, Henry pedig szinte azonnal megérkezik. A bíró ismerteti a szabályokat, és elindul a meccs. Henry egy hatalmas pofonnal kezdi a meccset, Riley-nál pedig itt durran el végleg a cérna. Megfogja a hatalmas Mark Henry-t, és egy a földre dönti! Riley ott kezdi el ütni, nagyon keményen! A Raw Rumble győztese egy hatalmas Spinebuster-rel, úgyfest mindenerőt kivesz Henry-ből, de ő nem áll le, csak tovább üti a nagy embert! Henry ideges, de nem tud mit tenni. Ideje sincs mozogni. Talán nem volt túl bölcs döntés az elején. Mark azonban egyszer csak lelöki magáról Alex-et, és kiosztana neki egy World Strongest Slam-et, ám ez nem jön neki össze! Riley leugrik Henry fogásából, és egy hatalmas Clothesline-nal hálálja meg Henry igyekezetét! Riley ekkor kilöki Henry-t a ringből, akinek ekkor azonban elege lesz, és egy hatalmas öklöst oszt ki Riley-nak! Azonban ez nem hatja meg az IHC bajnok első számú kihívóját, és kioszt neki egy hatalmas Suplex-et! Ezután visszalöki a ringbe Henry-t, és a sarokba löki! Ott felmászik, és egy egészen hihetetlen mozdulattal, kiosztja neki a Lifting DDT-t!!! Riley ezután ráfekszik Henry-re, a bíró pedig a közönséggel együtt számol PIN 1...2...3! 
A mérkőzés győztese: Alex Riley

Jerry Lawler: Na hát alig térek magamhoz! Hatalmas indítás Riley-tól! Az ő inspirációja már megvan a Summerslam-re! Jó estét kívánok!
JBL: Valóban, jó estét!
Michael Cole: Én is szeretnék jó estét kívánni! Hatalmas indítás a Raw-n! 

Alig, hogy kimondja Michael Cole, megszólal Mr. ES Money in the Bank, CM Punk zenéje! Punk a ringbe megy, és mikrofont ragad. 
- Van itt a kezembe egy táska, amit rettentő nehezen szereztem meg. Viszont amilyen nehezen megszereztem, olyan könnyen fogom odaadni, hogy vasárnap én legyek az új Nehézsúlyú Nemzetközi bajnok! Igen! Vasárnap be fogom váltani a táskát, és nem érdekel, hogy ezért Alex Riley-n, vagy akár Daniel Bryan-en kell keresztül mennem! Senki sem állíthat meg! - Mondja Punk, ám ekkor megszólal a Sword zenéje! 
Ryback-ék körbe veszik a ringet, ám ekkor megszólal Teddy Long zenéje!
- Hölgyeim és uraim! A folytatásban CM Punk egymaga kiáll a Sword ellen, valamint ha a Sword győz, Punk-nak a Summerslam-en ki kell állni a szörny, Ryback ellen! - Mondja Teddy, a pankrátorok pedig készülődni kezdenek.

Ezután láthatunk egy bejegyzést ahol a következő meccset reklámozzák. 


CM Punk vs The Sword 1 vs 3 Handicap meccs:
A meccset Punk ellen Mr. Raw Money in the Bank, Batista kezdi majd. A bíró elindítja a meccset Punk pedig hatalmas ovációval azonnal nekiesik Batista-nak. Punk támadja majd kioszt neki egy hatalmas Enziguri-t a sarokban. Ezután láthatunk egy gyönyörű Lion Salt-ot, ezután Punk lerúgja a ring széléről Ryback-et és Randy Orton-t is. Punk ezután a sarokba mászik fel, ahol azt kiabálja, hogy ő a legjobb a világon, ezután onnan oszt ki egy hatalmas Drop Kick-et Dave-nek! Punk ezután egy Bulldog-ot oszt ki Batista-nak és kihajítja a ringből, Batista pedig egyenesen Randy Orton-ra és Ryback-re esik! Punk ezután egy hatalmas ugrással leteríti őket és a sarokba mászik! Punk el is ugrik ám Orton egy hirtelen RKO-val várja Mr. ES MITB-et! A Hangtalanok Hangja kidől. Nem igazán maradt neki ereje egy ekkora mozdulat után. Sőt, ha ez még nem lenne elég Orton egy hatalmas Suplex-et is kioszt Punk-nak aki a kordonra esik! Orton és Ryback ekkor visszalökik a ringbe ahol Batista kioszt neki egy hatalmas Batista Bomb-ot! Dave ezután ráfekszik PIN 1...2...de Punk felrántja a vállát! Batista ekkor bepacsizza Ryback-et aki nagyon keményen esik neki a volt Országos bajnoknak. Ryback hatalmas ütéseket mér Punk fejére, a közönség pedig egyértelműen CM Punk-ot támogatja. Az egész aréna rákezd Punk nevének a skandálására. Ekkor viszont Punk nekiesik Ryback-nek és a sarokba löki! Ott letérdeli és egy hatalmas Superplex-et oszt ki Ryback-nek! Punk ezután felmászik a kötélre és jönne a könyökös azonban Ryback röptében oszt ki Punk-nak egy Clothesline from the Hell-t! Ezután bejön Orton és Batista és kiosztanak Punk-nak Triple Powebomb-ot és Ryback ráteszi a lábát Punk mellkasára PIN 1...2...3!
A mérkőzés győztesei: Ryback, Batista, Randy Orton a Sword! 

JL: Micsoda megsemmisítés... Te jó ég.
JBL: Bizony! A Summerslam-en pedig meglátjuk, hogy képes lesz-e Punk bosszút állni, avagy sem.
MC: Igen! 
JL: Viszont jön a következő meccs!


Justin Gabriel vs Daniel Bryan:
Daniel egy Dropkick-el kezd, majd be vágja a sarokba Justin-t. Majd Daniel a sarokba add egy Running Dropkick-et, majd egy Tornado DDT-t, rá fekszik 1...2.. De 2-nél felrántsa az egyik vállát Justin. Daniel a Yes Lock-ra készül, majd nem be fogja, de Justin el tudta érni a kötelet. Daniel elkezdi rugdosni, majd ki oszt egy Boom Drop. Daniel a sarokba megy, készül a Running Knee, de Justin fordít egy Justin Gabriel Comeback-al. Majd a sarokba vágja, elkezdi a fejét csépelni, majd egy Monkey Flip-et add, Daniel fel kell, de Justin újra támad egy Samoan Drop-al, rá fekszik 1...2... De Daniel felrántsa mint két vállát. Majd Justin el kezdi rugdosni Daniel oldalát, majd a combját és be fognák Figure Four Leglock-ba, de Danei el kapja a kezét és be fogja Yes Lock-ba. Justin a szabadon hagyót kezével próbál kiszabadulni, de mikor rá jött nem megy akkor, késégbe eseten próbálja elérni a kötelet. Végül sikerült, Daniel fel áll és meg próbálja megint egy Running Knee-et add ni, de megint Justin hárít egy Justin Gabriel Comeback-al, majd add gey Inverted DDT. Mászik a sarokba és leugrik egy 450 Splash-al, rá fekszik 1...2...3!
A mérkőzés győztese, az Interkontinentális bajnok: Justin Gabriel

Gabriel a ringben ünnepel, mikor hirtelen megszólal az ideiglenes GM, Teddy Long zenéje.
- Gratulálok a győzelmedhez Justin! Azonban 2 napra vagyunk a nyár legnagyobb eseményétől, és neked még nincs kihívód! Ezt a problémát orvosolva, kitaláltam neked egy olyan ellenfelet, akit jó ideje nem láthattunk! Hölgyeim és uraim! A Summerslam-en Justin Gabriel megvédi Interkontinentális bajnoki címét a volt US bajnok, Zack Ryder ellen! - Mondja Teddy, és távozik.

JL: Ez igen! 
JBL: A győzelem várható volt, hisz Bryan az adás elején hatalmas verést kapott.. Ez a bejelentés azonban! Háát! Zack visszatér!
MC: És szerintem győz is!
JL: Meglehet.
JBL: Viszont a folytatás is biztos kemény lesz, hisz jön a WHC bajnoki meccs szerződés aláírása! 

A ringben ekkor az ideiglenes Smackdown GM, Theodore Long-ot láthatjuk egy mikrofonnal a kezében.
- Mint azt bizonyára tudják, a Summerslam-en John Cena és Randy Orton meg fognak küzdeni egy Hardcore meccsen, melynek tétje a Nehézsúlyú világbajnoki öv lesz! Nincs is más hátra, minthogy aláírják a szerződést, és hivatalossá váljon a meccs! Kérem köszöntsék először is a kihívót! Magát a viperát, aki kis híján véget vetett The Undertaker Wrestlemania Streak-jének, az embert aki 3 emlékezetes meccset vívott Dolph Ziggler ellen, Randy Orton-t! - Mondja Teddy, a ringbe pedig megérkezik Orton.


- Most pedig érkezzen maga a bajnok, a távoli West Newbury Mass.-ből, az ember volt már ECW bajnok is, aki a Battleground főmeccsén visszaszerezte bajnoki övét, John Cena! - Mondja Teddy, és ekkor megérkezik a ringbe a bajnok, Cena is! 

- Szóval itt vagyunk az asztalon ott áll a szerződés. Ha ezt aláírjátok felelősséget vállaltok azért, hogy a meccsen bármi bajotok eshet. A szabályok értelmében az győz aki lekopogtatja, vagy feladásra kényszeríti ellenfelét. Mindenekelőtt, akartok-e valamit mondani egymásnak? - Kérdi Teddy.
- Igen, én akarok! - Mondja Randy. 


- Az embereknek elege van már a mindig szuperhős John Cena-ból! Ahogy már mondtam, a Summerslam-en ki fogom belőle hozni a szörnyet! Én és John már számtalanszor találkoztunk karrierünk során... És rengeteg hasonlóság van bennünk. Ennek ellenére sosem voltunk barátok. A Summerslam-en egy mindent eldöntő meccsünk lesz ahol végre eldől, hogy ki is a jobb! Biztosíthatok mindenkit arról, hogy a Sword nem fog a meccs alakulásába beleszólni, egyik meccsnél sem! Viszont kegyelem nem lesz! - Mondja Orton.
- Szóval te kihozod belőled a szörnyet? Akkor én kihozom belőled a siklót! - Mondja Cena, és mindenki elneveti magát, Orton-on kívül. 
- Azt mondod, hogy a Sword nem fog a meccs alakulásába beleszólni, pedig ez hülyeség. Nélkülük semmit nem érsz. Múlthét hétfőn le tudtatok minket győzni, de hogy? Dolph elvert volna titeket, főként téged.. Erre jött Graves. Viszont biztosíthatlak róla, hogy a Summerslam-en, nem én leszek a szörny, és nem is leszek szupőerhős! Én John Cena leszek! Az a John Cena, aki megállít egy hatalmas mészárlást, az a John Cena akit 2003-ban a közönség megszeretett! Az a John Cena aki soha nem adja fel! És valóban... Ez lesz a mindent eldöntő meccs... Csak egyikünk távozik majd a saját lábán, és olyat alkotunk amire még az unokáink is azt mondják majd, hogy igen! Ez egy hatalmas meccs volt... A Summerslam-en lezárul egy korszak Randy... És megkezdődik egy teljesen új. Az igazság kora! Szóval írd alá ezt a tetves szerződést, és készülj, mert vasárnap minden eldől! - Mondja Cena, és aláírja a szerződést. Rögtön utána Orton is megteszi ezt. Cena és Orton ezután kezet fognak, ám Orton egy hirtelen RKO-t oszt ki a Nehézsúlyú világbajnoknak. Orton ezután magaba emeli a WHC övet, és távozik! 

JL: Ez igen!!! 
MC: Mekkora meccs elé nézünk, és most már hivatalos!
JBL: Bizony!
MC: Viszont az adásban lesznek még érdekes momentumok! 
JL: Reméljük a következő meccs is az lesz!


John Morrison vs Rob Van Dam:
RVD erős jobbosokat mér John-ra, majd add egy Clothesline from Hell, majd egyből rá fekszik 1...2... De John mint két vállát felrántsa. RVD meg csavarja az egyik kezét, majd mászik a sarokba, de John meg rántsa RVD kezét, így a szőnyegbe vetődik, majd rá fekszik 1...2... De RVD 2-nél felrántsa az egyik vállát. RVD próbál fel kell ni, de John nem hatja, add egy Fame Asser-t. RVD kigurul a ringből, John után megy, de RVD hasba könyököli majd neki vágja a kordonak és begurítja a ringbe John-t, rá fekszik 1...2... De John 2-nél felrántsa az egyik vállát. RVD be fogja Anaconda Vise fogásba, de John egyből ütéseket mér RVD fejére. RVD elengedi a fogásból. Megy az adok, kapok, a még felállnak majd John hitelen egy Enziguri add, John rá fekszik 1...2... De 2 és félnél felrántsa az egyik vállát RVD. John meg várja, hogy fel álljon RVD. RVD fel áll, John egy White Noise készült, de RVD hárít egy Rob Van Dam Comeback-al, rá fekszik 1...2... De 2-nél felrántsa az egyik vállát. Majd jelzi RVD, hogy fel megy a sarokba, fel megy leugrik egy Five Star Frog Splash-al, rá fekszik 1...2... De 2 és félnél felrántsa az egyik vállát John. RVD nem hiszi el, bele üt a szőnyegbe, majd fel áll, de közbe fel áll John és add egy Enziguri-t. RVD a sarokban támaszkodik, John add na egy High Knee Bulldog-t, de RVD egy övön aluli ütés mér. A bíró észreveszi, jelzi gong szót! 
A mérkőzés győztese DQ-val: John Morrison

JL: Hát, neki még nincs meg az inspirációja, de ettől függetlenül nagyon esélyes a vasárnapi győzelemre!
MC: Igen, az!
JBL: De ne húzzuk az időt, már is folytatódik az adás.

Ám előtte megnézhetjük a vasárnap megrendezésre kerülő Summerslam promóját!


A reklám után visszakapjuk a képet és éppen Paige sétál a rámpán. Majd amikor beért a ringbe kér egy mikrofont. 
- Heló mindenki. Hallom lesz egy meccsem a SummerSlam-en. Mi a véleményetek róla? - A közönség elkezdi skandálni a „Yes ! Yes! Yes! ’’-t. 
- AJ Lee ellen kell majd megvédenem az övemet. De természetesen ez sikerülni fog. De igazából a közönség a legfontosabb, mert nélkületek most nem lennék itt ahol vagyok, szóval mindent köszönök nektek. Azt hogy vagytok nekem. Szerintetek ki nyerné a meccset? - A közönség nagy része Paige nevét skandálta. 
- Örülök hogy szerintetek is én fogok nyerni. Így mindenképp én nyerek hogy most kaptam tőletek visszajelzést és egy atombombányi energiát és szeretetet. Végül is nem egyszer vertem el AJ-t. Akkor most miért ne sikerülne? Remélem továbbra is én leszek a bajnok vasárnap után. Viszont elismerem, hogy AJ is tehetséges. De én ezerszer jobb vagyok nála…. - Majd mondaná tovább de félbeszakítja Teddy Long! 
- Ha ennyire biztos vagy magadba és a győzelmedbe. Akkor ma kapsz tőlem egy meccset. Méghozzá egy bajnoki címmeccset. Az ellenfeled pedig Maryse lesz és ha Maryse győz ő lesz a bajnok és ő is csatlakozik hozzátok a SummerSlam-en egy triple threat meccsbe az övekért! Ja és a meccs most rögtön kezdődik!

Amíg megérkezik Maryse megnézhetjük a meccsüknek a reklámját! 


Paige vs Maryse Díva bajnoki meccs:
Paige kezdi a meccset. Neki esik ellenfelének. De Maryse átfordítja és megragadja a kezét majd megrántja. Paige összerogy de nem áll le és kirántja Maryse lábát majd nekiesik és a fejét veri. Paige megragadja és gyomrosokat oszt neki. Majd a kötelekhez megy megvárja míg felkell aztán egy clothesline és még1, majd még1. Ráfekszik 1… de ki is jön belőle. Maryse felpattan a sarokba mászik . De jön Paige. Maryse fejberúgja. Ezután egy tornado ddt. Pin 1…2 de kiveti a vállát. Maryse nem kapkodja el az időt, gyors a sarokba löki és nem kíméli az ütéseitől. Majd kirántja onnan. Pofon vágja mégegyszer aztán fame asser. Mary nem sajnálja ellenfelét és suplex-el odavágja. Ismét ráfekszik 1…2 de megint kiszabadul. Paige megüti és facebusterrel visszavág. Majd ordítani kezd. Felkapja Maryst neki löki a kötélnek gyomron rúgja meg hangman ddt. Amit egy five knucle shuffle követ. De Marys kitér előle és egy fisherman suplex-t oszt neki majd a sarokba mászik és ugrik. Paige felpattan és fordít egy powerslam-el amit egy tus kisérlet követ: 1…2… de kitör. Majd Marys felkell de paige nem hagyja és egy neckbreakerel megállitja.Paige kezd pörögni. Majd felkapja maryse-t. Mellkason üti, majd a combom rúgja majd egy hell kick.Majd kipenderíti a ringből. Majd utána megy és egy buzzsaw kick-t ad neki, de mégse, mert a ringlépcsőnek löki majd egy droopkick-el boldogítja. Marys már a ringben. A bíró pedig számol 1…2…3.. de Paige visszajött. Maryse egy big boot-at ad neki, de ő elhajol előle és kap egy full nelson drop-t és befogja a sharpshooter-be. Maryse kínlódik. Mászik a kötelek felé. Vajon eléri? Még mindig mászik. Szinte már eléri. De Paige megszakitsa a feladásos fogást majd fejberúgja és kioszt neki egy boom drop-t. Paige készül a kivégző mozdulatára. Maryse feltápászkodott. Paige megragadja és befogja, de Maryse kitér és a kitélnek löki majd backslide pin. 1…..2…. de két és félnél kijött. Maryse kirugdossa a ringből majd kimegy ő is. Paige egyből letámadja és a kordonnak löki. Felemeli majd a fejét a kordonak ejti. Mégse Maryse leszállt majd ringoszlopnak löki aztán be a ringbe. A sarokba mászik és egy crossbody. De Paige kigurult a ringből . Maryse is kimegy. De Paige kihúzza a lábát. Majd a ringszélébe veri a fejét. Paige majd visszatuszkolja a ringbe és befogja a RamPaige-be. Vagy nem, Maryse le rúgja magáról majd French Kiss. Ráfekszik 1…2….3!
A mérkőzés győztese, és az új Díva bajnok: Maryse

De itt még nincs vége. Maryse megragadja a volt diva bajnokot és ad neki még egy French Kiss-t, majd kihajítja a ringből és a kordonak löki és püfölni kezdi. Ezek után a ringlépcsőnek és ringoszlopnak. Majd ad a ringlépcsőre egy K2-t. Majd a kommentátor asztal felé veszi az irányt. Elveszi JBL kalapját majd felpróbálja és dízseleg vele. Majd Nikki fejébe húzza. Aztán a nézőkkel veszekszik és talál egy Paige plakátot amit széttép. Majd kér egy mikrofont és ezt mondja neki: Majd találkozunk a SummerSlamen! 

JL: Nahát! Új Díva bajnok! És így már biztos, hogy 3 Triple Thereat meccs lesz az SS-en! 
MC: Igen, de ezt a Díva bajnoki Triple Thereat meccset vajon ki nyeri? 
JBL: A hihetetlen jól teljesítő Maryse? Paige, aki most nagyon csalódott, vagy AJ, aki vissza akarja kapni az övet?
JL: Tippem sincs...
MC: Vasárnap majd kiderül, de az adás mér is folytatódik!


A ring már teljesen felkészült a szerzõdés aláírására, érkezhetnek is a résztvevõk. Megszólal az elsõ zene, ami nem másé mint Hunteré. Elindul a ring felé Stephanieval, a közönség pedig erõs nem tetszését fejezi ki feléjük. 
HHH: Vasárnap itt a nyár legnagyobb eseménye, a Summerslam! És én a nagy Hunter, ellenfelemül kaptam egy olyan kis csúszómászót, aki bár a legtöbbször birtokolta az IC övet, jelentõsebb sikereket nem tudott elérni. Túlságosan is nagyra tartotta magát, hát kihívtam egy meccsre, aminek a típusa No holds barred lett. De én, bele iktattam a meccsbe még egy dolgot. Ami pedig nem más, hogyha augusztus 10-én a Summerslamen kikap tôlem, szedheti a sátorfáját és KI LESZ RÚ... -de nem tudja befejezni, mert hirtelen minden elsötétül. A bejáratnál egy világító alakot láthatunk, ami csak egyet jelenthet! Megérkezett Chris Jericho is és ahogy a fények vissza jönnek megszólal a Break the Walls amire a közönség mand felrobban! Mikrofont ragad, elindul a ring felé és beszélni kezd:
Jericho: Hunter, Hunter, Hunter... Szerinted nem leszek képes téged legyõzni? Úgy nem leszek képes, hogy a szerzõdésem a tét? Csak szólni szeretnék elôre is, hogy ezért kétszer olyan jól fogok harcolni és kétszer nagyobb határozottság lesz bennem! Ám te mit veszíthetsz ezzel a meccsel? Nagyjából semmit! Szóval tessék, itt az aláírásom a szerzõdésre a meccshez, ami után az emberek annyit fognak csak "Break the Walls down"! 
HHH: Szép tervek Chris! Csakhogy attól, hogy te egy álomvilágba élsz és azt hiszed hogy képes leszel engem legyõzni, ez nem így lesz! - megragadja õ is a tollat és az alá írását odabiggyeszti õ is- Az emberek a meccs végén csak annyit fognak hallani, hogy "Jericho! Ki vagy rúgva!!". Ekkor Hunter neki esne Jerichonak, ám Jericho épp idõben eszmél és beadja neki a Codebreakert! Jericho és a közönség egy emberként ünnepel, Triple H pedig a ringben fekszik. 

JBL: Így már ez a meccs is hivatalos.. Kinek szurkoltok?
JL: Jericho-nak! Nem érhet így véget a karrierje!
MC: Egyetértek Jerry-vel. Ő egy hatalmas pankrátor. Hatalmas egyéniség. És remélem fantasztikus meccs elé nézünk!
JBL: Én is így vagyok ezzel. De az adás nem áll meg, már is jön a következő meccs.

Ám előtte láthatunk a meccsről egy reklámot. 


Dolph Ziggler vs Big Show Table meccs:
Először érkezik Big Show, őt pedig a WWE Bajnok, Dolph Ziggler követi. A közönség már a meccs elején rákezd Dolph szlogenjének a skandálására. Ez láthatóan rettentően idegesíti Show-t. Ezért rögtön ledönti Ziggler-t, majd valósággal kihajítja a ringből! Show ezután Dolph után megy, és egy asztallal, amit a ring alól vesz ki fejbe is vágja Dolph-ot! Ezután Show felkapja Ziggler-t, és egy hatalmas Chokeslam-et oszt ki neki, ám nem az asztalra. A Big Show ezután rögtön kioszt Dolph-nak egy hatalmas Big Boot-ot! Ezután pedig a ringbe löki Dolph-ot, és felállít a ringben egy asztalt. Dolph feltápászkodik, ám mihelyst feláll Show kioszt neki egy hatalmas W.M.D.-t, amitől Ziggler elájul, és egyenesen az asztalra esik! Show ekkor feláll a középső kötélre a sarokba, és úgy tűnik rá akar ugrani Ziggler-re, a közönség viszont egy emberként kezdi el skandálni a „Show off! Show off!”-ot! Big Show el is ugrik ám Ziggler megfogja!!! A közönség ledöbben, úgy tűnik meg van Ziggler kőkemény edzésének az eredménye! Dolph felemeli Show-t, és kioszt neki egy A.A.-t! Ezután Dolph összeesik, viszont a közönség továbbra is az ő szlogenjét skandálja. Show hamarabb talpra tud állni, és mutatja Ziggler-nek, hogy menjen viszont ő még mindig nem képes fel állni, egészen addig még Show fel nem állítja. A Big Show kioszt Dolph-nak egy hatalmas Chokeslam-et, és jelzi, hogy jön a W.M.D. Dolph pedig most magától áll fel, Show pedig betalál a W.M.D.-vel, ám olyan dolog töténik, ami még sosem történt meg a WWE történelmében... Ziggler talpon marad. Ekkor az egész közönség megdöbben, Ziggler pedig elmosolyodik, és nekiesik Show-nak!!! Ziggler hatalmas inspirációval üti az óriást, és földre is tudja kényszeríteni. Majd jön egy újabb rettentően hihetetlen mozdulat! Ziggler ismét felkapja a vállára a Big Show-t, és kioszt egy Dragon Strike-ot az óriásnak az asztalra! Ezzel pedig megnyeri a meccset.
A mérkőzés győztese, a WWE bajnok: Dolph Ziggler

JL: Most a Show off győzött, de a Show on-nak is lesz meccse. Vasárnap pedig egymás ellen küzdenek.. A Summerslam főmeccsén, egy HIAC meccsen, ahol bármi megtörténhet.. 
MC: Igen, Ziggler uralkodása nagyobb veszélyben lesz, mint valaha. Azonban ez a lendület amit most kapott... és ez a támogatás, amit kap a közönségtől. Ziggler bebizonyította, hogy mekkora akarat ereje van. Az ütés, amitől még maga Brock Lesnar a fenevad, Triple H és még sokan mások elájultak, Ziggler-t még csak földre se tudta vinni, hatalmas meccs lesz vasárnap. 
JBL: Bizony, Graves nagyon komoly ellenfél! 

Ezután kapcsolunk a Backstage-be ahol Randy Orton sétál, ám hirtelen Kane-be botlik. 
- Mi van, nem látsz a szemedtől? - Kérdi Orton.
Ekkor Kane ideges lesz és mondja Orton-nak, hogy menjen onnan mire Randy pofon vágja. 
- Játsszuk le kint! - Mondja Kane, Orton pedig már is elindul kifelé! 

Még a ringbe érnek láthatunK kegy reklámot a meccsükről!

Kane vs Randy Orton:
Kane a ringbe siet azonban Orton rögtön letámadja. A bíró megütteti a gongot, Orton pedig egy hatalmas Powerbomb-bal földre viszi a vörös szörnyet! Ezután kilöki a ringből, és lepakolja a kommentátor asztalt, amelyre kioszt egy hatalmas RKO-t Kane-nek!!! Orton ezután visszalöki Kane-t a ringbe és egy Punt Kick-et oszt ki neki. Randy ezután ráfekszik PIN 1...2...3!
A mérkőzés győztese: Randy Orton

JL: Azért jó látni, hogy a Sword nélkül is kemény!
MC: Nem hiába.. ő Randy Orton! Ez pedig egy elsöprő győzelem volt. 
JBL: A folytatásban pedig Aj Lee bizonyíthat, jön is a meccse!


Aj Lee vs Nikki Bella:
Bella egyből egy clothesline-al kezd. Majd készül a dropkick-re. De AJ kitér előle és a hajánál fogva odavágja. Nikki se hagyja magát és a sarokból már ugrik is rá. De AJ elkapja és egy backbreaker majd rúgdosni kezdi, s amikor Nikki feláll ad neki egy big boot-ot. Ráfekszik 1… de kitör. Bella ütlegelni kezdi majd ellöki és Sin cara springboard reverse elbow smash. Éppen a sarokba mászik. Fent is van, jön is az Diving Elbow Drop. AJ fel se kellt, de már kap is egy white noise-t, de mégse és fordít egy EdgeO’Matic-el. Majd kifut a ringből. Nikki észreveszi és ő is kimegy előle. AJ-t elkapja és a kordonnak löki, majd ütni kezdi. De megállitja és ellöki majd egy Edgecution. Megvárja amig felkell ellenfele, s utána kezd futni. De Nikki elkapta. mégse ő a ringszéléről fejbe rúgja majd egy headscissor. AJ vissza is ment a ringbe. A bíró számol. De 5-nél Bella visszament. Aj már várta. Le is támadja. De Nikki a ringkötelek mögé menekül majd nekiesik ellenfelének. A fejét a ringszőnyegbe veri majd ad neki egy elbow drop-t. Majd a sarokba löki és egy old school. AJ a sarokba kúszik majd látja jön ellenfele és elugrik. Majd felkapja N.B-t és beadja neki a white noise-t. Pin 1….2…. de nem sikerül. AJ dühöngeni kezd és üti ahol éri. A bíró próbálja leszedni róla. De elkezd számolni. 3-on nál abbahagyja és nikki egy pin tusal reagál: 1…2… de kiveti a vállát. Aj nem éri mi volt ez. Nikki megragadja AJ-t és egy arm slam-el odavágja. Jön Nikki egy running dropkick. Várjunk csak AJ elterült igy kivédve a mozdulatát majd rugsoni kezdi s egy clothesline. Majd beadja a Shining Wizard-t. Ráfekszik 1…2… de az utolsó pillanatba kitör. Nikki-t felsegíti majd ad neki még egy clothesline-t. De Nikki elhagyol előle, és igy a bírót találja el. Nikki és AJ is zavart. De AJ gyors kilöki ringből Nikki-t. Majd a legfelsőbb ringpálnát leszedi és visszahozza Nikki-t, majd gyors ugy tesz mintha lesérült volna. A bíró felállt és nem tudja mi történt . Kér egy visszajátszást. Ahogy ő is és az egész közönség láthatta mi történt.
A mérkőzés győztese DQ-val: Nikki Bella

MC: Hát... Aj üzent!
JL: Bizony!
JBL: Kemény kis Díva meccset láthatunk majd a Summerslam-en! Én már rettentően várom...
JL: De a folytatás is jó lesz minden bizonnyal, hisz Stone Cold-é, és Brock Lesnar-é lesz a főszerep, most ők írják alá a szerződést!


Ezután megszólal Brock Lesnar zenéje, és érkezik is a fenevad, menedzsere, Paul Heyman kíséretében. Heyman és Lesnar a ringbe mennek. És megállnak.

- Hölgyeim és uraim! Az én nevem Paul Heyman, ő pedig itt az ügyfelem, Brock Lesnar. Ügyfelemmel úgy véljük, hogy két nap múlva New Jersey-ben hatalmas verést láthatnak majd. Úgy véljük, hogy Austin-nak esélye sem lesz Brock ellen, és végre, hivatalosan is nyugdíjba fog vonulni. Vagy a temetőbe! Attól függ milyen hangulatban leszünk az ügyfelemmel. Most még van lehetősége Mr. Austin-nak visszavonni amit mondott és bocsánatot kérni Brock-tól, így elismerve ügyfelem sikereit, és nem kell meccshez folyamodnunk. - Mondja Heyman, mikor megszólal Stone Cold zenéje. Austin a ringbe megy, és kér egy mikrofont.
- Szóval kérjek bocsánatot? Ez jó! - Közbe nevet.


- Ezt nektek! - Mondja Austin, és beint nekik!
- Mr. Austin! Kérem... Nézzen rá Brock-ra. Esélye se lenne ellene, ha tényleg meccsre kerülne a sor... - Heyman folytatná, de Austin a szavába vág.
- Elég legyen a könyörgésből! Lesz meccs, méghozzá egy DQ nélküli karrier meccs! Ha Lesnar le tud győzni nyugdíjba vonulok, de ha én győzök a WWE végleg megszabadul az idegesítő Lesnar-tól! Nem hunyok szemet az fölött, hogy Lesnar azt hitte büntetlenül eltörheti a karom... Sok mindent elértem már karrierem során, de ez lesz a csúcspont! Ez lesz életem utolsó meccse, és nem azért, mert kikapok, hanem mert úgy megyek el innen, mint egy győztes. Ha majd visszaemlékeznek rám, azt mondhassák, hogy igen! Ő itt volt, küzdött, és győzött! Szóval mondok én nektek valamit! A Summerslam-en nem fog érdekelni az sem, hogy Lesnar a nagy fenevad, aki még Triple H-en is átgázolt. Nem fog érdekelni, hogy legyőzte már John Cena-t semmi! Brock! A Summerslam-en találkozunk! - Mondja Austin és aláírja a szerződést. Ezt követően Lesnar is aláírja. Heyman megszólalna, de Lesnar felkapja a vállára Austin-t, aki leugrik és egy hatalmas Stunner-t osztana ki Lesnar-nak, viszont Brock kigurul a ringből és megáll a rámpán! Austin ekkor viszont elé áll és farkasszemet néz a Summerslam-en már hivatalosan is meccset vívó Austin és Lesnar.


Stone Cold nekiesik Brock-nak és láthatunk egy hatalmas adok-kapok párharcot! A közönség tombol Lesnar és Austin pedig félholtra verik egymást. Végül Austin a ringig üti Brock-ot, ahol végül begurítja, kioszt neki egy hatalmas Stunner-t, és kilöki onnan a fenevadat! 

- GIVE ME A HELL YEAH! (Kérek egy pokoli Yeah-t!) - Mondja Austin, és ezt meg is kapja a közönségtől!
Ezután távozik Heyman pedig épp Lesnar-t térítené magához! 


 

JBL: Austin-nak is meg van már az inspirációja! 
JL: Egyértelműen tudtunkra adta, hogy hatalmas meccset láthatunk vasárnap! 
MC: Viszont az adás nem áll meg, már is megy tovább!


Corey Graves vs Dean Ambrose:
Ambrose a gond szó után rögtön támad egy Dropkick-el, de Corey rögtön fel áll, de Dean nem hatja, majd le teríti egy Big Boot-al, rá fekszik 1... De Corey 1 sé félnél felrántsa mint két vállát. Ekkor Dean rögtön be fogja egy Cross Arm Breaker. Corey próbálja elérni a kötelet, de nem megy neki. De a másik kezével elkezdi ütni Dean mint két kezét, így Dean elengedte a fogásból. Corey kigurul a ringből, majd Dean ki megy a ringből. Amikor ki megy, hitelen Corey neki vágja a ring sarkában. Majd a cordonak vágja, vissza gurítja a ringbe, majd 7-nél vissza jön Corey, rá fekszik 1...2... De Dean 2-nél felrántsa az egyik vállát. Corey meg csavarja az egyik kezét Dean-nak, majd felmászik a sarokba le ugrik egy Old School-al, utána egy Bulldog-ot add, majd be dobja a sarokba. Majd Corey neki mene, de Dean fordít egy Big Boot-al, majd ki oszt egy Hybrid Facebuster, rá fekszik 1...2... De 2 sé félnél felrántsa az egyik vállát Corey! Dean nem hiszi el, bele rúg a kötelekbe, majd Corey ekkor fel kell és add egy Randy Orton Comeback, majd utána ki oszt egy Homicidal Kick-et, rá fekszik 1...2...3!
A mérkőzés győztese: Corey Graves

JL: Corey is gyűjtött inspirációt!
JBL: Bizony, de neki még hátra lesz a ma este főeseménye, ahol ő is és Dolph Ziggler is aláírják a szerződést.
MC: Bizony, azonban már is folytatódik az adás!


Seth Rollins vs Roman Reigns:
A meccs elején megy az adok kapok, ami Roman jön ki jobban, meg sorozza, majd le deríti egy Spinebuster-al, majd egy Leg Drop add, és rá fekszik 1...2... De Seth 2-nél felrántsa az egyik vállát. Majd Roman ki dobja a ringből. A bíró számol, de Seth 4-nél már vissza jön. Roman rögtön el kezdi rugdosni, majd be dobja a sarokba. Ott meg fejeli majd egy jobbost add, de Seth vissza támad rúgásokat mér, majd add egy Cloteshline-t. De Roman fel áll, de Seth add egy Hurricarana, majd megint fel áll egyből. Seth akkor se hatja, hogy Roman támadjon és add egy Boom Drop-ot, majd be fogja Walls of Jericho-iba. Roman próbálja el érni a kötelet, majd nem sikerül, de Seth vissza húzza középre. Roman egy szer csak át fordult. Roman fel áll és Samoan Drop, majd sarokba löki és add egy Europen Uppercut-ét. ki oszt egy Spear, de Seth átugrója, így Roman vállal esik az acél oszlopnak. Seth ezt kihasználja és ki oszt egy God's Last Gidt-et, rá fekszik 1...2...de Roman felrántja a vállát! Reigns ezután kioszt egy hatalmas Superman Punch-ot, és egy Spear-t is Rollins-nak ami után ráfekszik 1...2...3!
A mérkőzés győztese: Roman Reigns

A meccs után Reigns egy mikrofont kér, és beszélni kezd. 
Roman Reigns: Summerslam! A nyár legnagyobb eseménye... És egy régi, verhetetlen csapat utolsó állomása. A Shield tagjai ott fognak állni a ringben egymással szemben és azért fognak harcolni, hogy melyikõlyük a jobb. De egyet elôre megígérhetek nektek! A mérkõzés végén csak egy kezet fogtok a magasban látni, az az egy kéz pedig nem másé lesz mint az enyém! - eldobja a mikrofont és elindulna kifelé, mikor a rámpán megjelenik régi csapattársa, Seth Rollins. 
Seth Rollins: Roman! Megint olyan elbizakodott vagy, mint mindig is voltál. Miért gondolod azt, hogy a vasárnapi meccsünkön te fogsz nyerni? Honnan tudod, hogy nem Dean, vagy pedig ami a legbiztosabb, Én! Egyet fogok neked ígérni csak! A Summerslam után a Shieldrôl csak annyit fognak tudni, hogy a legerõsebb és legjobb tagja nyerte meg a harcukat! 
RR: Legerõsebb? Legjobb? Mielõtt kijössz ide és minden féle hülyeségeket hordasz itt össze-vissza, vedd le a pizsamádat! Amint mondtam, a Summerslam után csak egy kezet fognak a magasban látni, ami az... - nem tudja befejezni, mert elsötétül az aréna és harc hangjait halljuk a ring felõl! Ahogy visszajönnek a fények, láthatjuk, hogy Roman és Dean harcolnak a ringben, de Rollins is elindul. Roman hátra néz, ad Ambrosenak gyorsan egy hatalmas Spinebuztert, az épp érkezõ Rollinsnak pedig egy Superman Punchot! Ahogy mindketten felállnak, jön Roman és a Double Spear!!!! Roman rájuk néz, felemeli a mikrofont és ennyit mond, hogy „Én fogok nyerni!”.

MC: Nahát... Kemény pillanatoknak lehettünk szemtanúi. 
JL: Igen. Vasárnap pedig végre kiderül, hogy ki is az egykori Shield legjobb tagja.
JBL: Bizony, azonban most jön a következő meccs.


Stardust vs Jack Swagger:
Jack rögtön a sarokba vágja, majd Stardust fejét a sarokvédőnek nyomja, a bíró számol, majd Swagger el engedi 4-nél. Majd hasba térdeli és középre húzza, add egy DDT, rá fekszik 1...2 De Stardust fel rántsa mint kér vállát 2-nél, majd támad erős jobbosokat mér Swagger arcába, majd add egy Sulex-et, rá fekszik 1...2... De Swagger 2-nél felrántsa az egyik vállát. Ekkor Stardust meg várja, hogy fel kelljen Swagger. Jack fel kell és Stardust egy Disaster Kick-et akart adni, de Swagger el hajolt és ki oszt egy Gutwreenc Powerbomb-ot, majd rá fekszik 1...2... De Szardust 2 és félnél felrántsa az egyik vállát. Swagger megint egy Gutwreenc Powerbomb-ot akart adni, de Stardus gyorsabb volt és egy German Suplex-et adot. Ekkor be fogja Figure 4 Leglock-ba. Swagger nem tud a kötelek közelébe férkőzni így kopog! 
A mérkőzés győztese feladással: Stardust

Stardust ünnepel, ám hirtelen megszólal Goldust zenéje, aki mikrofonnal érkezik, és beszélni kezdene, viszont Stardust elsétál mellette, és távozik.
Goldust: Testvérem! Valamiért úgy adta nekünk a sors, hogy meg kell küzdenünk. De nem egy alaphangú, sima meccsen, hanem a Summerslam egyik meccsén. Szóval szeretnék kérni téged, Stardust, hogy gyere vissza és váltsunk pár szót a meccsünk előtt!
Nem Stardusté, hanem egy rég hallott zene szólal meg. A zene pedig nem másé, mint az öreg Dusty Rhodesé! A közönség láthatólag nagyon örül az öregnek. Dusty a ring mögé sétál, kezet fog a kommentátorokkal, kér egy mikrofont és beszélni kezd.
Dusty Rhodes: Jó újra itt lenni. Nem sok minden változott mióta nem voltam itt. Csak az arcok, az alkalmazottak, a logók, a ring, az Univerzum, az arénák. Szóval tényleg nem sok minden változott. -ekkor a közönség nevetni kezd- De most az elköveztkezendô Summerslamre nagyon sok jó dolog várható! Ott lesz a két tehetséges pankrátor, a WWE Championship tulajdosa, Dolph Ziggler. Ellene egy feltörekvõ, nagyarcú tehetség, Corey Graves. A felbomlott Shield három tagja egymás ellen fog mérkõzni, Jericho pedig a szerzõdéséért fog harcolni. De lesz egy-két meccs még. Lesz egy olyan meccs, ahol két testvér fog egymással szembe nézni. A két testvér pedig az én két nagyszerũ fiam! Szóval Cody, vagy új neveden Stardust, kérlek gyere be te is a ringbe, mondanom kell vmit. -Stardust bejön a ringbe, Dusty pedig folytatja- Na szóval. Beszéltem a vezetôséggel és engedélyt kértem egy dologra.
Stardust: Milyen dologra Apa?
DR: Épp ezt akarom elmondani. Szóval a Summerslamen a meccsetek nem egy hagyományos meccs lesz. A vezetõségnek feldobtam egy ötletet és most el fogom mondani nektek. De elôtte azt kérem, hogy fogjatok kezet! -a két testvér kezet fog- Na szóval az a helyzet hogy a meccsetek egy Special Referee meccs lesz, ahol a vendégbíró nem más lesz, mint ÉN!

A pankrátorok el sem hiszik, a közönség pedig vad ünneplésbe kezd! Dusty távozik a ringbõl, Stardust és Goldust pedig csak nagyokat néznek!

JBL: Vajon melyik Rhodes mondhatja el vasárnap magáról, hogy jobb, mint testvére?
JL: Szerintem Cody, avagy Stardust!
MC: Szerintem pedig Goldust!
JBL: Majd meglátjuk, azonban a ma estéből már nincs túl sok hátra. Most jön a főmeccs utána pedig a WWE bajnoki meccsnek a szerződés aláírása. Nem is húznám az időt, jön a meccs!

Még a pankrátorok a ringbe érnek megnézhetjük a meccs reklámját!


Brock Lesnar vs The Rock No DQ meccs:
Először érkezik The Rock, akit a rendkívül ideges Brock Lesnar követ. A meccs el is indul, Lesnar és Rock pedig ökölharcba kezdenek. Rock a szokásos módján üti Brock-ot, ám ő nem ijed meg és keményen visszatámad. Olyannyira keményen, hogy egy hatalmas Clothesline-nal földre küldi Rock-ot! Lesnar ezután kioszt néhány German Suplex-et Rock-nak. És már is beadná neki Finisher-ét az F-5-öt, mikor Rock kioszt egy hirtelen Spinebuster-t Lesnar-nek! Rocky ezután kigurul a ringből, és begurítja az acéllépcsőt, ám ezt Brock rögtön fel is kapja a kezébe. Az emberek bajnoka ekkor elmosolyodik, és kivesz a ring alól egy acélszéket. Ezzel megy be a ringbe, ahol kikerüli Brock csapását, és ő üt rá egy hatalmasat a székkel Lesnar hátára! Rock ezután hatalmasakat csap Lesnar hátára a székkel, és végül a fejére is rácsap Lesnar-nek. Rock ezután ráfekszik Brock-ra PIN 1...2..de Lesnar felrántja a vállát! Brock ezután az acéllépcsőhöz kúszik Rock pedig nemérti, hogy mit akar csinálni. Lesnar azonban hirtelen felkapja az acéllépcsőt és ledönti vele Rock-ot! A közönség ekkor érthetően kifejezi nem tetszését, ám Heyman és Lesnar csak nevetnek. Lesnar ekkor felkapja a széket és nagyon keményen elkezdi ütni Rock hátát. A Brahma Bika üvölt a fájdalomtól, Lesnar pedig akkorát csap a hátára, hogy a szék széttörik. Rock-ot ekkor már úgyfest, hogy teljesen elhagyta az ereje, és semmit sem tud tenni. Lesnar-t ez nem érdekelve kiosztja ellenfelének az F-5-öt, és ráfekszik PIN 1...2...de Rock az utolsó pillanatban viszont felrántja a vállát! Rock ekkor odakúszik a kötélhez, és hirtelen az acélszék széttört darabjával ledönti Lesnar-t!!! A közönség ekkor elkezdi skandálni, hogy „Rocky! Rocky!”, Rock pedig lehúzza a könyök védőjét, ami csak egyet jelenthet, jön a People's Elbow. Rock be is adná, ám mikor a kötélhez ér, Heyman elkapja a lábát, így pofára esik. Lesnar-nak pedig bőven van ideje összeszedni magát. Kigurul a ringből, Rock-ot pedig kihúzza onnan. Majd lepakolja a nemrég összerakott kommentátor asztalt, és arra adja be ellenfelének az F-5-öt! Ezután megfogja Rock-ot, és egy hatalmas Powerbomb-al az asztalba vágja! Ezután elhúzza onnan a már félholt Brahma bikát és kioszt a kordonra is neki egy hatalmas F-5-öt.. Lesnar ezután visszalöki a ringbe ahol még az acéllépcsőre is kiosztja neki Finisher-ét. Ezután pedig befogja a Kimura Lock-ba! Nem telik el sok idő, és Rock kopog is! 
A mérkőzés győztese feladással: Brock Lesnar

JL: Elsöprő győzelem, de meglepően jó meccs!
JBL: Igen!
MC: Ki gondolta volna, hogy egy Smackdown-ban láthatjuk majd kettejük nagy párharcát?
JL: Szerintem senki.
JBL: Viszont most jön a ma este utolsó, és talán a legfontosabb szerződés aláírása!


A ringben Teddy Long jelenik meg, egy mikrofonnal a kezében. 
- Hölgyeim és uraim! Először is köszöntsék a kihívót! Az embert aki nem rég debütált, és volt már Tag Team bajnok is! A Show on-t, Corey Graves-t! - Mondja Teddy, és érkezik Graves.


- Most pedig jöjjön maga a bajnok. Az ember aki már 334 napja WWE Bajnok, a Show off-ot, Dolph Ziggler-t! - Mondja Teddy, és Ziggler hatalmas ovációt kiváltva a közönségből a ringbe megy. 

- Mielőtt bármit is mondanátok, egy közlemény! Mivel a Summerslam után megváltozik majd a WWE Logója, így az övek sem maradhattak ki. Szóval Dolph, megkérlek téged, hogy az övedet add ide. Ugyanis ez asztal azért van letakarva, mert az új WWE bajnoki övet takarja! A Summerslam-en hivatalosan is debütál az öv, de már addig is megkérlek, hogy ezt használjátok! A többi övön is ki lesz cserélve a logó, de itt az új WWE bajnoki öv! - Mondja Teddy és bemutatja az új bajnoki övet.

- Na Dolph, nézd már! Mikor vasárnap lekopogod a mérkőzést a Lucky 13-ban, ezzel fogok ünnepelni! Persze előtte jól el leszel verve.. Törött álmok, törött csontok... Törött lélek... Mindössze ennyi marad majd belőled, a meccsünk után! MERT ÉN VAGYOK A SHOW ON! Valamint a következő WWE bajnok, aki véget vet majd az uralkodásodnak! - Mondja Graves, és nevet.

- Tudod Corey, Március 30-án, közvetlen a Wrestlemania főmeccse előtt Bret Hart odajött hozzám az öltözőben, és azt mondta, hogy akármi történjen, soha ne adjam fel az álmaimat... Az én álmom teljesült aznap. Megnyertem a Wrestlemania főmérkőzését. Azonban van még egy álmom.. Hogy egy Hell in a Cell meccsen, a nyár legnagyobb eseményén rongyosra rúgjam a seggedet! Show on-nak nevezed magad, és törött álmokról beszélsz... Mit tudsz te az álmokról? A Summerslam-en eldőlik, melyikünk a jobb.. Egy ember fog méltósággal távozni, BAJNOKKÉNT! Te és én a nyár legnagyobb színpadán! A ketrecben, több millió néző szeme előtt! Ennyit mondok neked Corey... Vasárnap minden eldől! - Mondja Ziggler.

- Kevés vagy Dolph! Kevés. Nem igen tudok mi mást mondani. Törött csontok, törött álmok, törött lélek, I'M THE SHOW ON! - Mondja Corey és aláírja a szerződést. Rögtön utána Ziggler is. Dolph ezután kezet nyújt Graves-nek, ám ő pofon vágja... A közönség egyhangúan a Show off! Show off! Skandálást kezdi kiabálni. Ekkor Ziggler elüvölti magát, hogy „I'M THE SHOW OFF!” és nekiesik Corey-nak!!! Hatalmas bunyó alakul ki a ringben, Ziggler egy hatalmas Clothesline-t oszt ki Corey-nak, és egy eget rengető Fame Asser-t követően egy Homicidal Kick-kel küldi végleg földre Graves-t! Ezután magához veszi a mikrofont, és annyit mond! „Vasárnap, Show off vs Show on!!!”. Ezután az egész aréna Dolph-pal együtt skandálja a Show off-ot!

JL: Hatalmas pillanatokkal búcsúzunk! Vasárnap találkozunk, viszlát!
JBL: Jó éjt!
MC: Viszontlátásra!

Ezzel zárult tehát a Summerslam előtti utolsó Smackdown adás! Reméljük tetszett! Kérjük írjatok róla véleményt!

Írta: Cenation, ngirincsi, Tomci és wwwyki 

Widget is loading comments...
Szabályzat
Online felhasználók
Mini-chat
+Mini-chat
0
Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0