WWE Tag Team bajnoki Turmoil meccs
A ringben Lilian Garcia, egy mikrofonnal a kezében. - Hölgyeim és uraim a most következő mérkőzésen eldől a WWE Tag Team bajnoki övek sorsa egy kilenc csapatos Turmoil meccsen! A csapatok egymás után érkeznek előre kisorsolt sorrendben. A végső győztes csapat távozhat, majd a bajnoki övekkel. - Mondja Lilian és megszólal a Sword zenéje. Tehát a bajnokok rögtön az elején a meccsben vannak, utánuk érkeznek a hatszoros bajnokok, a New Age Outlaws. Road Dogg kezében egy mikrofonnal érkezik. - Hööölgyeim éés úúraim, fiúk, lányok a hatszoros WWE Tag Team bajnokokat láthatjátok. Road Dogg "Jassie James" és a "Bad Ass" Billy Gunn, a New Age Outlaws! Brooklyn! Késszen álltook? Ma este történelmi pillanat lesz, amikor hetedjére is megnyerjük a csapatbajnoki öveket. Az Outlaws újra a csúcson! Most elverünk pár zöldfülűt és újra a Tag Team részleg vezetői leszünk. - Mondja Road, közben már a ringben vannak. A bajnok csapat átadja a két övet a bírónak, aki miután kiadja a ringből megibdítja az összecsapást. Randy és Dogg vannak a ringbe. A Vipera egyből megindul és lecsapna az RKOval. Road ezt hárítja és ellöki magától támadóját, aztán gyorsan pacsizik Gunnal, de mielőtt kimenne még kioszt egy Big Bootot a megforduló Ortonnak, akit ezután a New Age Outlaws tagjai ketten megragadnak és egy Suplexet osztanak ki neki, majd gyorsan felkelnek, lendületet szereznek és egy dupla Leg Dropot is kiosztanak Randynek. Road kigurul a ringből Billy pedig ráfekszik 1..2. Randy kitör. Gunn felállítja, utána a sarokba löki a bajnokok bent lévő tagját, aztán nekifutásból ütközik vele. Billy most elkezd a sarokba mászni és egy ugráshoz készül elő, ám ekkor Orton a semmiből felpattan és egy Drop Kickel találja el Gunnt, aki ettől kiesik a ring mellé. A bíró kimegy és ellenőrzi az állapotát, majd vissza a ringbe és számolni kezd 1..2..3..4..5.. ekkor Dogg odamegy társához és segít neki visszamászni. Orton közben az egyik saroknál talpra állt és most látja a lehetőséget. Kivár egy kicsit, aztán jön egy Punt Kick, Billynek. Dogg egyből kétségbe esik és a kötelek közé siet, de jön Ryback is, aki egyből letarolja közben Randy ráfekszik Gunnra 1..2..3. A New Age Outlaws kiesett.
Már mégis szólal a New Generation bevonulózenéje. A két óriás a ringbe siet. Harper kezd és a friss Rybackel találja szemben magát. Rögtön egymásnak esnek. Ott ütik egymást ahol csak érik, végül Luke a köteleknek löki a bajnokot, aki onnan visszapattanva egy Crossbodyval dönti le lábáról a nagy embert. Ryback újból belendül és most egy térdessel küldi vissza a földre a térdelő Harpert. The Big Guy a vállára kapja fel kihívóját, aztán kiemeli a feje fölé. Így menetel egy kicsit, majd a ring közepére egy Spinout Powerslamet oszt ki, ráfekszik 1..2.. Luke kiszabadul. Ryback felülteti Harpert az ő sarkukhoz, utána pacsizik Randyvel és ketten próbálnak kiosztani egy Superplexet Lukenak. Ekkor érkezik Rowan, aki bebújik a Sword tagjai elé, majd a bajnokoknak egyszerre kiosztaná a Powerbombot. Végül jön a Superplex Harpernek, de a dupla Powerbomb sem marad el Ericktől a Sword tagjainak, mindez egyszerre. A lelátókon tombolnak a rajongók. A ringben, pedig testek hevernek egyedül Rowan tud felkelni és visszamenni a ring szélére. Harper közel esett a saját sarkukhoz, így nem kell sok idő, míg váltanak Erickel. Rowan egy könyökössel ugrik rá a meccsben lévő Ortonra, utána kigutítja a ringből a másik bajnokot. Rowan megragadja a Viperát, aztán kinyomja a feje fölé, úgy mint Ryback csinálta Harperel, aztán a magasból egy Body Slamel belevágná a ringbe, viszont Orton a levegőben fordít egy RKOba! A bíró a nézőkkel együtt számol 1..2..3. A New Generation kiesett.
Harper a ring mellett kifeküdve fekszik még mindíg, a rajongók pedig a "This is Awesome!" skandálására kezdenek rá. Közben érkezik a Los Matadores csapata. Ryback lép a ringbe és várja az újbóli kérdést. Diego áll vele szemben. A bíró elindítja a meccset, mire Diego támadásba is lendül. Öklösökkel aorozza a Big Guyt, aki egyszer csak egy hatalmas Spinebusterbe fordít, aztán elkiabálja magát "Finish it!" Ryback felkapja Diegot a finisheréhez. Elkezd menetelni, de ekkor Fernando lép a ringbe és lelöki társát a Nagy Legény válláról, ezért Ryback elkezdi ütni. Egészen a sarokig üti, ekkor El Torito mászik fel a ring kötelekre és kezd el magyarázni a jelenlegi bajnoknak. Ezt Ryback megelégeli és bedobja Toritot a kötelek közé. Ezt követően megragadja Diegot és bevágja a sarokba, ahol Fernando is van, majd El Toritot is nekik vágja. Végül a sarokban lévő matadorokhoz megy és mindkettőjüket egyszerre felkapja a Shell Shockedhez, amit ki is oszt nekik, utána ráfekteti Diegot Fernandora és rájuk támaszkodik, a bíró pedig számol 1..2..3. A Los Matadores ezzel kiesett.
Usoék érkeznek ötödikként. Most a meccs megkezdése előtt Jimmy és Randy vannak a ringben. Ez a meccs is megkezdődik. Látszik a Sword csapatán, hogy már eléggé fáradtak, ezért Jimmy nem támadja le Ortont csak várna egy kicsit, de a Viper mutatja neki,
hogy mehet a küzdelem. Uso közeledik is, de a ring közepén megáll és kezet nyújt Randynek. Ő belecsap, aztán körözgetnek egymás körül egy kicsit, végül egymásba kapaszkodnak. Orton fejsatuba fogja az Uso fiút, majd a köteleknek löki és egy Clotheslineal találná el, azonban Jimmy kitér előle, majd egy Samoan Dropal kifekteti támadóját, ráfekszik 1..2.. Orton felrántja a vállát. Jimmy odahúzza testvére felé a Viperát, majd váltanak. Jey egyből a sarokba mászik és jön egy Big Splash tőle, azonban Orton felhúzza a térdeit, így Uso arra esik rá. Jey a felső testét fájlalja az esés után. Mindketten pacsiznak és kúsznak társaik felé. Körülbelül ugyanakkor váltanak. Érkezik Ryback és Jimmy. Uso egyből egy Calf Kickel talál be a Big Guynak, aztán lendületet szerez és egy Headbuttot oszt ki, ráfekszik 1..2.. Ryback szabadulni tud, aztán kigurul a ringből a kötelek alatt, ezért Jimmy belendül és ráveti magát a felső és a középső kötél között a címvédőre. Jimmy egyből visszagurítja a ringbe Rybacket, majd pacsizik testvérével, aki már egy kicsit összeszedte magát. Jey felkapja a volt WWE Hardcore bajnokot és egy Alabama Slamet ad neki a ring közepére, utána visszapacsizza társát. Jimmy a sarokba mászik, de Jey is felmászik a Sword sarkába. Az Uso tesók ráugranak Rybackre egy dupla Big Splashel, Jimmy ráfekszik 1..2..2,5 de érkezik Randy és az utolsó pillanatban feltöri a kopogtatást. Jimmy lassan felkel, majd felületi a Big Guyt az egyik semleges sarokba, utána egy Hurricaranaval leszedné onnan, viszont Ryback megkapaszkodik két kézzel a felső kötélben, így az Uso fiú árnyékra vetődik, amikor felkel Ryback ráugrana, ám ő elhajol előle, majd a megforduló ellenfelének egy Superkicket oszt ki, majd rádől 1..2.. de Ryback felteszi az egyik lábát az alsó kötélre. Jimmy behúzza a ring közepére ellenfelét és ott is ráfekszik 1..2.. Ryback most kirúg a kopogtatásból. Jimmy vált Jeyel, aki ekkor felmászik testvére nyakába. Jimmy fogja a kezét, míg Ryback mellé érnek, aztán elengedi és Jey egy újabb Big Splashel esik rá a Nagy Legényre, aki viszont megragadja és hirtelen felpattan vele, majd egy Fallaway Slamel nekivágja Jimmynek, majd kúszik a pacsiért, ami össze is jön neki. Randy egy Clotheslineal dönti le az épp felálló Jeyt, utána jön mégegy Clothesline végül egy Powerslamet oszt ki, ráfekszik 1..2.. Uso kitör. Randy felkel és látja Jimmyt a ring mellett, ezért belendül és egy Suicide Diveval ráugrik és letarolja, ekkor a rajongók nagyot néznek és elkezdik újból a "This is Awesome!" chantet. Randy nagynehezen visszamászni a ringbe, majd váltanak csapattársával. Ryback felkapja Jeyt, közben Randy felkészül, aztán jön egy FU-RKO! Ryback ráfekszik 1..2..3. Usos ezzel kiesett.
Egyből érkezik is a következő csapat, a Hardy Boyz. A Sword már az eleje óta bent vannak és már eléggé kívánnak fáradva, ez azonban nem hatja meg Hardyéket Jeff ahogy beér nekiront Rybacknek. The Big Guy visszatámas, de Hardy átveszi az irányítást, gyomron rúgja ellenfelét, aztán egy Gutwrench Suplexet ad neki.
Hardy most fejsatuba fogja a Nagy Legényt, majd feláll vele és egy újabb Gutwrench Suplexet ad neki, azután pacsizik Mattel. A másik Hardy fiú a sarokba mászik és egy Diving Elbow Dropot oszt ki a lent fekvő bajnoknak, utána pedig egy Neckbreakert is kioszt, ráfekszik 1..2.. Ryback kiszabadul. Matt beletérdel ellenfele hátába, a kezeit pedig hátra húzza. Egy kis idő után elengedi, majd a vállára kapja Rybacket. Matt visszapcsizza testvérét, aki a sarokba mászik, azonban nem tudnak semmit kiosztani Rybacknek, ő ugyanis elugrik Matt válláról, majd nekilöki öccsének, aki így leeik a sarokból a ring mellé. The Big Guy siet a pacsiért, ami össze is jön. Randy felmászik az egyik sarokba és egy Moonsaultal veti rá magát a kint felálló Hardyra. Ezután mindketten a földön maradnak a bíró pedig számolni kezd 1..2..3..4.. ekkor Orton feltápászkodik és lassan visszarakja a ringbe Jeffet, aztán ő is visszamegy. Bent egy Inverted Backbreakert oszt ki a fiatalabbik Hardynak, ami után előkészül a klasszikus DDTjéhez, ám Matt közbeszólna a ring szélén, ezért Randy gyomron rúgja és őt is beigazítja a DDThez, majd jön a dupla DDT a második kötélről. A WWE csúcsragadozója beváltja tag team társát, majd kiosztanak Mattnek egy dupla Powerbombot, majd kidobják a ringből és Jeffre néznek. Ryback széttárja a kezeit a hüvelyk ujjaival pedig lefelé mutat, pont úgy ahogyan Batista szokta. Ryback a lábai közé veszi Hardy fejét, majd felkapja, eközben Orton is felkészül. Ryback kioszt egy Batista Bombot, de közben Orton is lecsap az RKOval Jeffre. Ryback ráfekszik 1..2..3. A Hardy Boys kiesett.
Öt csapat már kiesett és még van három. Most a Prime Time Players érkezik. Közülük Darren Young kezd. Young egy Clotheslineal fekteti ki a bent lévő Randyt, aztán egy Knee Dropot oszt ki neki és gyorsan ráfekszik, 1..2.. Orton kitör. Darren belöki a sarokba a Viperát, majd egy Money Flipet oszt ki neki, ami után pacsizik csapattársával. O'Neil vsisszaállítja a sarokba Randyt, majd ráver egy jókorát a nellkasára, utána beakasztja a bajnok kezeit a kötelekbe és átmegy a szemközti sarokba. Onnan nekifut és nagy lendülettel nekivágódik ellenfelének. Titus felkapja az egyik vállára Ortont, majd egy Running Powerslamet oszt ki neki, ráfekszik 1..2.. Randy felrántja a vállát. Darren odaszól társának, hogy pacsizzanak,ez még is történik. Young hamar a vállára kapja Ortont és jönne a Fireman Carry Gutbuster, azonban Randy belekapaszkodik Darren fejébe, majd befordul a Sleeper Holdba. Darren megindul a saját sarkukhoz, így Randy egy Inverted Backbreakerbe fordít, ami után kúszik Ryback felé, így tesz Darren is és mindkét oldalon összejön a váltás. Ryback egyből egy Meathook Clotheslineal letarolja támadóját, ráfekszik 1..2.. O'Neil kirúg. A Big Guy, ezért felkapja a Shell Shockedhez, ám Titus egyből lejön és a köteleknek löki Rybacket, aki onnan visszapattanva pont belenéz egy Class of Titusba. O'Neil ráfekszik 1..2.. de érkezik Orton és megmenti a meccset. A PTP nagyobbik tagja nem akarja ezt elhinni, megrázza a fejét, utána pacsizik. Young most Rybacket kapja a vállára és kezlszül kiosztani a finisherét, ám Ryback könyökösöket visz be támadója fejére, aztán leküzdi magát és most ő kapja fel Darrent a befejezőjéhez, amit ki is oszt. Ezután mindketten kifekszenek. Ryback lassan rakúszik Youngra 1..2..2,5 Darren így kitud törni. Patt helyzet egyenlőre, Ryback a az alsó kötél segítségével kúszik bajnok társa felé, míg végül váltanak, utánuk a Players is megteszi ugyanezt. Randy megpróbálja az RKOt, de Titus hárítja és egy Big Bootba fordítana, ám Orton kitér előle, aztán felugrik ellenfele hátára és befogja a Sleeper Holdba, a lábaival még össze is kulcsolja Titus derekát. O'Neil bírja egy darabig, majd térdre rogy, onnan pedig Randy egy nagy rántással a földre viszi. Titus nem képes szabadulni, ugyanis Orton úgy szorítja, mintha az élete múlna rajta. Titus még megpróbálkozik egyszer a kitöréssel, de eredménytelen, így lekopogja. A Prime Time Players is kiesett.
Utolsó előttiként a Nexus zenéje szólal meg. A ring felé Sami Zayn, Finn Bálor és Hideo Itami érkezik. A ring szélére Sami és Finn állnak fel, majd a ringbe Zayn lép.
Sami csak nézi a lihegő Rybacket, majd felcsillan egy kis mosoly az arcán. A Sword tagja a kötélnek dőlve marad a talpán. Zayn megindul felé és üléseket mér rá, aztán benyomja az egyig sarokba és egy Running Knee Bulldogot oszt ki neki. Zayn lenézően rázza a fejét, majd felállítja a Big Guyt és egy Uppercutot ad neki, amit egy Drop Kick követ, ráfekszik 1..2.. Ryback kiszabadul. Sami a kötelek felé fut, majd egy Triangle Dropkickel lerúgná a ring széléről Ortont, ő viszont kitér előle, így a támadó szupersztár árnyékra vetődik. Sami társa felé mászik, már közel is van hozzá, de ekkor Ryback megragadja a lábát és visszahúzza egészen a saját sarkukig, ahol Randy beváltja magát. A Csúcsragadozó egymás után többször megtapossa kihívóját, utána felállítja a sarokba és pacsizik Rybackel, aki kifeszíti a volt tag team bajnok kezeit, Randy pedig lendületet szerez és egy hatalmas Drop Kickel találja el Samit. Ryback a kötelek közé lép, aztán a köteleknek löki Zaynt,aki viszont megkapaszkodik a felső kötélben, majd gyorsan váltanak Finnel. Bálor fellendül a kötélre, majd egy Flying Clotheslinet oszt ki Rybacknek. Bálor belendül, aztán átugrik Ryback felett és a másik oldalon is belendül, ekkor viszont a Big Guy felkel és a másodjára visszapattanó ellenfelének egy Back Body Dropot osztana ki, azonban Bálor talpra érkezik, majd egy Drop Kickel lerúgja a ring széléről Ortont, aki így nekiesik a kommentátori asztalnak, utána a földön marad. A ringben Finn, azután nekiugrik a Sword másik tagja térdének, majd kioszt egy Fame Assert, ráfekszik 1..2..2,5 Ryback kitör még éppen idejében. Finn pacsizik, majd beállítja Rybacket az egyik sarokba. Sami egyből kiosztaná neki a Helluwe Kicket, de a bajnok kitör a sarokból és egy Meathook Clotheslineal kifekteti támadóját, aztán farkasszemet néz Báloral. Ekkor úgy dönt a ring mellett álló Hideo, hogy felpattan a ring szélére, ez megzavarja Rybacket, de a bírót is aki útját állja, ekkor Finn a nem figyelő ellenfelének a bíró háta mögött kioszt egy Enzigurit, majd Sami gyomron rúgja és átfordítja, szó szerint összecsomagolja PIN 1..2..3. A Sword ezzel kiesett.
Tehát a meccs eleje óta bent lévő bajnok csapat a vége előtt kiesik. Utolsóként felcsendül a "Lucha! Lucha! Lucha!" ez pedig csak egyet jelenthet, érkezik a Lucha Dargons csapata. Már biztos, hogy új bajnokok lesznek.
De vajon melyik csapat, a Nexus vagy a Lucha Dragons? Sin Cara kezd a ringben és egy Hurricaranaval a földre viszi Zaynt, majd egy egy Drtop Kickel a saját sarkukba rúgja. Ott váltanak kalistoval. A High Flyer lendületet szerez a kötelektől, de időközben Sami kijön a sarokból és egy Clothesline From Hellel kifekteti a kis termetű szupersztárt. Sami pacsizik, jön Bálor, aki egy Standing Moonsaultal kezd PIN 1..2.. Kalisto szabadul. Finn a sarokhoz viszi ellenfelét és egy Tornado DDTre készül Kalisto, azonban lerántja a sarokból, majd egy Pelé Kicket oszt ki a felkelő Bálornak, amit egy Disaster Kick követ, utána váltanak társával. Cara egy Foot Stompal érkezik az Ír pankrátorra, utána ráfekszik 1..2.. Finn felrántja az egyik vállát. Sin lendületet szerezne a kötelektől, ám pont rossz helyen, ugyanis Sami Zayn lehúzza a felső kötelet, így a maszkos pankrátor kiesik a ringből. Sami kiabál Bálornak, hogy jöjjön pacsizni. Finn meg is indul és végül összejön a váltás. Zayn egyből láugrana a kint közben felkelő Sin Carara, azonban Sin átbúlyik támadója altt, majd kioszt egy Driver DDTt a másik oldalon lévő Hideo Itaminak, utána visszamegy a ringbe és a szintén visszaérkező Saminak egy Headscissort oszt ki, ettől Zayn a középső kötélre esik rá. Cara pacsizik, Kalisto pedig belerúg Sami fejébe, ettől a kanadai szupersztár szédelegve felkel, ezt kihasználva Kalisto egy West Coast Popot oszt ki neki PIN 1..2.. Zayn kitör. Kalisto beigazítja Samit, utána pacsizik. Sin Cara egyből a sarokba mászik és egy Swanton Bombal befejezné a meccset, azonban Zayn felhúzza a térdeit, így Sin arra esik rá, ezután Sami összeszedi az összes erejét és váltanak Báloral. Finn egy Belly to Belly Suplexel küldi vissza a földre a felálló High Flyert, aztán egy Superkickel lerúgja Kalistot a ring széléről, majd jön egy Brainbuster Caranak, végül a sarokba mászik fel és értékesíti a Coup de Grace nevű finisherét, ráfekszik 1..2..3.
A mérkőzés győztesei és az új WWE Tag Team bajnokok: Sami Zayn és Finn Bálor

JL: A Nexus egyre jobban behálózza magát.
JBL: Na ez meglepett, bár a Sword első helyről, így is szépen helyt állt.
MC: Miért pont ők nyertek? Nem akarom elhinni...

Paige vs Maryse
Elkezdődik a meccs a gonggal, pára köröznek a ringben aztán Paige megunja és fair akar lenni ezért oda megy és kezet nyújt ellenfelének, amit aztán Maryse vissza utasít egy hatalmas ütéssel és egy Fame Asserrel, ami után egyből felállítja Paige-t és azt oda ordítja Paige rajongóinak hogy "Lúzerek vagytok" majd kioszt Paige-nek a sarokból egy Inverted DDT-t,ráfekszik:..1..! Paige kitör! Ezután Paige kerül fölénybe rajongói skandálására, és kioszt Marysenek egy Comebacket, és egy Powerslamet majd egy Boom Dropot is, Paige már el szeretné dönteni be akarja fejezni a meccset és be is viszi finisherjét a Paige-Turner-t aztán nem hagyja abba és még egy Ram Paige-t is kioszt! Kivégzés! Viszont Paige nem áll le és befogja Mayrse-t a Paige Tap-Outba!! Maryse kúszna de nem tud és muszáj kopognia!
A mérkőzés győztese és továbbra is Díva bajnok győztese: Paige

MC: Ez most komoly? Maryse nagyon visszaesett az utóbbi időben.
JL: Tényleg, mintha nem találná önmagát.
JBL: Paige egyszerű győzelmet aratott, holott nem ezt vártuk Maryse-tól.
JL: Érdekes...

Dolph Ziggler vs Triple H Street Fight meccs: Először Ziggler zenéje szólal meg, az aréna pedig majd felrobban kedvencük zenéje hallatán. Ziggler a ringbe sétál, majd pedig körbe néz az arénában. A közönség nagy nehezen hagyja csak abba Ziggler szlogenjének skandálását, mikor is azonban megszólal The Game, Triple H zenéje. A közönség füttyszóval fogadja az érkező C.O.O.-t, de ez őt nem nagyon érdekli. Szokásos bevonulását követően megtekinthetünk egy videót Dolph Ziggler előző két évi meccséről. 2013-ban megverte Sin Cara-t, amivel később kiharcolta meccsét a WWE bajnoki övért, tavaly pedig az évmeccsét vívta le itt, Corey Graves ellen. Ziggler a SummerSlam-en tehát máig veretlen, de most nem akárkivel kell kiálljon, hanem maga, The Game ellen. Miután Triple H beérkezett a ringbe, Lilian Garcia bemutatja a feleket. Ezután elmondja, hogy ezen a meccsen bármilyen eszköz bevethető, a meccsnek pedig kopogtatás vagy feladás vethet véget. Ezután megszólal a gong! Ziggler csak áll a sarokban, Triple H pedig nevet. Dolph arcáról lehetetlen leolvasni, min járhat az esze, az annyiban biztos, hogy rettentően komoly. Triple H odalép elé, és kezet nyújt neki. Dolph odanéz, de továbbra is mozdulatlan. Ziggler ismét körbetekint, majd pedig egy Superkick-kel lerúgja The Game-et! Ezután Ziggler ráugrik HHH-re és a földön támadja öklösökkel, később pedig könyökösökkel. Dolph ezután felmászik a sarokba, és egy Dropk Kick-kel épp lerúgja a feltápászkodó Triple H-et. A közönség tombol, Ziggler pedig tovább támadja ellenfelét. Először ismét könyökösökkel gyengíti, később pedig felhúzza a földről és a sarokba löki, ahol láthatóan a Superplex-re készül, hiszen felhelyezi annak tetejére. De ekkor HHH a semmiből lefejeli Dolph-ot, és feláll, úgy tűnik, ugrani készül, viszont Ziggler a semmiből odarohan és egy DDT-vel a földbe döngöli The Game-et! Mekkora mozdulat, te jó ég! Ziggler ezután kigurul a ringből és kiveszi az alól a pörölyt. A közönség érzi, és szerintem Triple H is, hogy mi vár rá. Ziggler megvárja, amíg ellenfele talpra áll ekkor pedig egy hatalmas fejre célzott ütéssel földre küldi HHH-t! Ziggler ezután ismét a sarokba mászik, és megvárja, amíg HHH feltérdepel. Jönne a Fame Asser a magasból, de Triple H röptében elkapja Ziggler-t és jön a Pedigree! Ezután rögtön ráfekszik PIN 1…2..de Dolph kirúg! Triple H ezután a kötélre néz, majd Dolph-ra és elmosolyodik. Ezután felhúzza a földről Ziggler-t és karait a kötelek közé szorítja, majd pedig felemeli a pörölyt és Ziggler fejét célozza meg… Mikor azonban megütné vele az egykori WWE bajnokot, az tökön rúgja, majd pedig kijön a kötelek közül, és átdobja maga fölött Triple H-et. Ziggler ezután lendületet vesz és jön a Suicide Dive! Miután a Show off ráugrott HHH-re kivesz a ring alól egy acélszéket és azzal kezdi el ütni az egykori C.O.O. hátát. Triple H már mozdulni is alig bír mikor Ziggler abba hagyja ütlegelését. A közönségnek tetszik, amit lát, és ennek hangot is ad, Ziggler pedig felhúzza a földről HHH-t, és jönne a Dragon Strike, de The Game leugrik onnan, és egy Spinebuster-rel az acéllépcsőre vágja Ziggler-t! Talán túl hamar leírtuk HHH-t… Hunter ezután a ring alá nyúl és kivesz onnan egy újabb pörölyt. Ám ezt egyelőre lerakja, hisz még mást tervez. Megfogja az előbb használt acélszéket és fejbe vágja vele Ziggler-t, aki ennek hatására megszédül, de még mielőtt összeesne, HHH elkapja és jön a második Pedigree, amit ma látunk! Ziggler a földön, de nem sokáig, hiszen Triple H felrántja onnan és az acéllépcsőre igazítja, úgy, hogy Ziggler háttal legyen neki. Ezután kezébe veszi a pörölyt, és te jó ég!!! Ne! Triple H egy hatalmasat csap vele Ziggler gerincére! A Show off szó szerint megugrik, majd pedig erejét elhagyva földre esik, ahol mozdulatlanul fekszik… A közönség döbbenten figyeli az eseményeket, Trips pedig visszalöki a ringbe Ziggler-t. Az orvosok odasietnek hozzá, és kijelentik, Dolph nem tudja folytatni a mérkőzést. Viszont ő mindenképpen egy mikrofonhoz ragaszkodik, amit meg is kap. - A harc még csak most kezdődik! – Ennyit mond Dolph, majd pedig rettentően nehezen, de talpra áll. A mérkőzés folytatódik! Triple H azonban abban a pillanatban, hogy Dolph felállt egyből ledönti egy Clothesline-nal! Dolph tehát ismét földre kerül… HHH kezébe veszi a pörölyt ismét, majd pedig a földön kezdi el az eszköz segítségével ütni ellenfelét. Mikor Ziggler nem mozdul, HHH fogja magát és ráfekszik PIN 1…2..de Ziggler felrántja a vállát! Trips a fejét a fogja, miközben a közönség rákezd a már jól ismert „Show off! Show off!” skandálásra. HHH mutatja, hogy itt a vége, és jelzi a Pedigree-t. Ziggler pedig eközben feltápászkodik a sarokban, majd beint HHH-nek és jön a Homicidal Kick!!! Te jó ég! Ziggler ezután összeesik, HHH szintén a bíró pedig alig tudja követni az eseményeket. A közönség még mindig töretlenül biztatja Ziggler-t, aki ennek hatására nagy nehezen Triple H-re kúszik PIN 1…2…de Triple H fel tudja rántani a vállát az utolsó pillanatban! Ziggler-nek nem nagyon maradt már ereje, főleg, hogy láthatóan gerincsérülést szenvedett. Nem bír rendesen mozogni, de a meccset nem adta fel. Eközben HHH talpra áll, és villámgyorsan letámadja Ziggler-t, akinek nem sokkal ezután kiosztja a harmadik Pedigree-t is. HHH azonban nem fekszik rá ellenfelére, hasra fordítja és egy újabb pöröly ütéssel célozza meg a gerincét… A közönség kifütyüli The Game-t, de őt ez nem érdekli, ismét jön a Pedigree! Már a negyedik. Trips ráfekszik Ziggler-re PIN 1…2…de az utolsó pillanatban Ziggler felrántja a vállát! Úgy tűnik, hogy ekkor Triple H megelégeli a dolgot, így befogja Ziggler-t a Sharpshooter-ba. A közönség biztatja Ziggi-t, de ő rettentő kínokat él át. Nem elég a sérülés, HHH jön a feladásos fogással… Van innen vissza út? Ziggler mindent megtesz, hogy kijöjjön a fogásból, de alig bír mozogni, és egy ilyen jellegű feladásos fogásból amúgy sem túl könnyű kijönni. Ziggler azonban nem adja fel. Rettentő nehezen, de elküzdi magát a kötélig, viszont most ezzel semmit nem ér. Ziggler ekkor a középső kötelet fogja meg, majd pedig a felsőt, és átfordul! A fogás meggyengül, sőt meg is törik! Ziggler ekkor fejbe rúgja HHH-t, aki ennek hatására összeesik. A közönség tombol, Ziggi pedig felmászik a sarokba. Körbetekint az arénában, amely még mindig őt biztatja. Ziggler elrugaszkodik, és el is ugrik, azonban minden bizonnyal a sérülésének tudható be az, hogy nem ér el HHH-ig… Dolph a semmire ugrik, Triple H pedig már talpon. A közönség kétségbeesetten figyeli az eseményeket. Dolph próbál talpra állni, Trips pedig meg is várja ezt. Ziggler képes talpra állni, ez pedig már önmagában is nagy szó. Feláll, és HHH-re tekint, aki elneveti magát. Ezután pedig fogja a pörölyt, és fejbe vágná vele Dolph-ot, de az elhajol és jön a Dragon Strike!!! Te jó ég! HHH földön, Ziggler viszont szintén. Ez volt az utolsó momentum?! Dolph ráfekszik ellenfelére PIN 1…2…de Triple H felrántja a vállát!!! Hihetetlen! Ziggler azonban nem adja fel! Ütlegeli HHH-t a földön, közben néha a hátához nyúl. Ezután kezébe veszi a pörölyt, és mikor HHH feláll fejbe vágja vele! Trips összeesik, Ziggler pedig kilöki a ringből. A tömeg tombol, Ziggler pedig mégsem próbálja meg a Suicide Dive-t.. Helyette a sarokba mászik és jön a Fame Asser a sarokból!!! Te jó ég! Dolph ezután még feláll és Sleeper Hold-ba fogja ellenfelét. Triple H szenved, de úgy tűnik, ez még nem elég.. Feláll Ziggler-rel és az acéllépcsőbe vágódik, Dolph-pal a hátán! Ziggler hatalmasat üvölt, az aréna pedig elhallgat. Triple H visszalöki ellenfelét a ringbe. Várja, hogy Ziggler felkeljen, azonban a Show off egyszerűen képtelen megmozdulni. Talán hagynia kellett volna, hogy a bírók véget vessenek a meccsnek? Ekkor Triple H ráfekszik Ziggler-re PIN 1…2..de mielőtt a bíró rászámolná a hármat, feláll. Felhúzza a földről Ziggler-t, de ő képtelen megtartani magát. Így a sarokba húzza, ahol, beakasztja a középső és a felső kötél közé ellenfele lábát, majd pedig Pedigree-hez megfelelő helyzetbe teszi őt. Ezután annyit mond, hogy „Five! (Öt!)” és kiosztja a Pedigree-t! Triple H ezután ráfekszik Ziggler-re PIN 1…2…3!
A mérkőzés győztese: Triple H

Triple H diadalittasan távozik az arénából, miközben zenéje szól. Azonban az aréna síri csendben van. Dolph továbbra is mozdulatlanul fekszik, az orvosok pedig jelzik, hogy hordágyra lesz szükség. Dolph nyakmerevítőben fekszik, és a hordágyra helyezik. Talán Ziggler lebénult? Felmerülhet a kérdés a látottak alapján.. Annyi biztos, hogy a Show off, aki a tavalyi Hell in a Cell óta nem volt így szétesve, most hordágyon gurul ki az arénából. A publikum síri csendben figyeli a dolgokat… Erre senki sem számított…

JBL: Triple H most megmutatta Ziggler-nek, hogy még tud pankrációzni.
JL: Dolph megint hordágyon...

MC: Itt a nagy kérdés ismét. Mikor látjuk viszont?
JL: Reméljük minél hamarabb.

Dean Ambose vs Cesaro Interkontinentális bajnoki meccs
A két pankrátor érkezik a ring felé, mikor beérnek el hangzik a gong és elkezdődik a mérkőzés. Mindketten körbe és körbe sétálnak a ringben egymással farkas szemet nézve, aztán Cesaro pislog és Ambrose le üti egy hatalmas Clotheslineal, amit követően felállítja ellenfelét és kioszt neki egy hatalmas White Noise-t Cesaro, ezután a hátát fájlalja de Ambrose-t ez nem érdekli egyből tovább támadja egy German Suplexel, ezt pedig több sima Suplex és egy Superplex is követi! Cesaro már nagyon ki van miközben Ambrose satuba fogja fejét, a közönség közben Dean nevét skandálja az a Svájci szupersztárt fel is tüzeli és kitör a satuból egy hatalmas ütéssel és ezután be adja sikeresen a comebackját, a közönség tombol mindeközben! Cesaro készül a Superman Punchra gyorsan szeretné elintézni ellenfelét, és mikor Ambrose feláll egy hatalmas Superman Punchba néz bele! Cesaro ráfekszik:...1...2 DE csak 2 mert kitör Ambrose! A meccs folytatódik tehát a két szupersztár között. Cesaro hatalmas gyengítő ütéseke mér Ambrosera. Belöki Dean-t a sarokba és neki fut Cesaro de Ambrose ki ugrik a sarokból és Cesaro le fejeli a sarok védőt! Ambrose egyből fordít 1...2.. Cesaro kitör! Ambrose el sem hiszi, teljesen ki borult és e hatására jön erőből egy High Knee! Ezután Ambrose nem hagyja abba a támadást sőt még durvábban támad! Egy Old School után befogja Cesarot az Anaconda Vise-ba! El akarja intézni az összecsapást Ambrose, de nem tudja mert Cesaro addig nyújtózkodik, amíg el éri a kötelet. Mekkora meccs! Ambrose felállítja ellenfelét és jelzi a Dirty Deeds-et, de Cesaro gyomor szájba rúgja és ad neki egy hatalmas Superman Punch-ot! Ezután kiosztja neki a Neutraliziert és ráfekszik 1..2..3.
A mérkőzés győztese és az új Interkontinentális bajnok: Cesaro

MC: El sem hiszem Cesaro tisztán nyert.
JBL: A Nexus átveszi az irányítást. Először a Tag Team, most meg az Interkontinentális övet kaparintják meg.
JL: Pedig Ambrose nagyszerű bajnok volt.
MC: Az estének nemsokára vége, ugyanis most a főmérkőzés következik!

Batista vs John Cena WWE bajnoki No Holds Barred meccs
Először a WWE bajnok, Dave Batista zenéje szólal meg. The Animal szokásos bevonulását egy nem várt dolog követi. Az arénába kisgyerekek rohannak be, egészen a bejárattól a ringig körbeállják az utat, majd pedig a kivetítőn megtekinthetjük John Cena mind a 15 bajnoki uralkodásáról egy képet. Ahogy a 15.-ről is láthattuk a képet az aréna elsötétül. Ezután megszólal Cena zenéje, akit a szokásosnál nagyobb ováció fogad. John kezében tartja a Raw Money in the Bank táskát, és leveszi a sapkáját, a rengeteg gyerek, aki körbeállja a ringig vezető utat pedig szintén így tesz. John ezután visszaveszi, ahogy a gyerekek is, és a ringbe rohan. A gyerekek kivonulnak az arénából a közönség pedig felváltva kezdi el skandálni a „Let’s go Cena – Cena Sucks!”-ot. Ezután Lilian Garcia veszi magához a szót, aki bemutatja a feleket, majd bejelenti: - Hölgyeim és uraim! John Cena ezennel beváltja Money in the Bank táskáját! – Ekkor megjön az aréna hangja. Lilian ezután elmondja, hogy ezen a meccsen nem lesznek szabályok, akármit lehet csinálni. Ezt követően pedig megszólal a meccs kezdetét jelző gong! Cena és Dave először csak méregetik egymást, majd Batista megpróbálja leszorítani John-t, ám ő kijön ebből, és ledönti vállal ellenfelét! Batista hamar felkel azonban és ismét Cena-nak esik. Jön az ökölharc. A WWE bajnok és kihívója kőkeményen osztják egymást, de egyikőjük sem tud jobban kijönni belőle, a végén John lendületet vesz a kötélen, de ahogy ledöntené Dave-et az egy Sipnebuster-rel földhöz vágja! Az Animal ezután a földön kezdi el taposni Cena-t, majd pedig felrántja onnan, és máris jönne a Batista Bomb, de John fordít és Roll up PIN 1…2.de Dave kirúg! Cena ekkor a sarok felé veszi az irányt, hogy kifújja magát, a hangulat pedig továbbra is hatalmas. Batista ismét Cena-nak ront, és most úgy tűnik, hogy ő kerül fölénybe. Az ellentétes sarokba löki ellenfelét és vállal neki ront. A WWE bajnok ezután kigurul a ringből és bedobja oda az acéllépcsőt! A közönségnek tetszik, amit lát. Cena közben felkel, Dave pedig visszamegy a ringbe. Kezébe venné az acéllépcsőt, de Cena hátulról elkapja és jön egy German Suplex! John ezután a kötél felé szalad, de Dave talpon, és te jó ég! Spinboard Stunner! Cena ráfekszik a bajnokra PIN 1…de Batista kirúg! Cena ekkor kigurul a ringből, ahogy előbb ellenfele is tette. Ő viszont a ring alá nyúl, és egy acélszéket vesz onnan ki. Bedobja a ringbe, és te jó ég… Mit tervezhet John? Szétszedi a másik acéllépcsőt is, és azt is a ringbe gurítja. John felkapja az általa felgurított acéllépcsőt, ám a másik már Batista kezében van ekkorra. A két szupersztár körbe néz az arénában, majd pedig egymásnak rontanak az acéllépcsőkkel a kezükben! A hatalmas csattanás után csak a két testet látjuk a ringben feküdni, és a közönség tombolását hallhatjuk. Ismét felharsan a „Let’s go Cena – Cena Sucks!” skandálás, azonban arra valószínűleg nem gondolt a két pankrátor, hogy ez a mozdulat mivel fog nekik járni. Nagy nehezen elküzdik magukat a kötélig, és nagyjából egyszerre állnak fel. Cena ismét Batista-nak ront, ám az azzal a lendülettel, ahogy John felé rohant, felkapja a vállára, és te jó ég!!! Batista Bomb az acéllépcsőre! Cena kifekszik, Batista pedig ráfekszik PIN 1…2…de Cena az utolsó pillanatban képes kirúgni! A tömeg tombol, a WWE bajnok pedig a fejét fogja. Azt hiszem, erre nem sokan számítottak, hogy Cena ezután még ki fog rúgni… Batista azonban nem esik kétségbe. Felkapja az acélszéket és ütlegelni kezdi vele Cena hátát. A 15-szörös WWEWHC bajnoknak láthatóan hatalmas fájdalmai vannak, mégis mindent megtesz annak érdekében, hogy talpra tudjon állni. Viszont ez nem nagyon akar neki sikerülni. Ahogy térdre áll, Batista azonnal rácsap a hátára. Így nem csoda az, hogy John egy idő után a földön marad és már meg sem próbál felállni. A közönség mindenesetre biztatni kezdi Cena-t. Régóta nem hallhattunk ekkora fölényben a „Let’s go Cena!” skandálást. A Cenation vezetője viszont láthatóan képtelen felállni. Batista viszont egyszer csak abbahagyja ellenfele ütlegelését és felhúzza a földről, és egy hatalmas Spinebuster-rel az acéllépcsőbe küldi John-t! Cena nem mozdul, Batista pedig ott az acéllépcsőn fekszik rá ellenfelére PIN 1…2…de Cena felrántja a vállát! Nem semmi teljesítmény. Ekkor azonban láthatóan elege lesz az Animal-nek… Ismét felhúzza Cena-t, és jönne a Batista Bomb, de Cena leugrik és Attitude Adjustment az acéllépcsőre ellenfelének!!! Mekkora fordítás, te jó ég! Cena ráfekszik PIN 1…2…de Batista kirúg! Mit kell még tennie a két szupersztárnak, hogy felülkerekedjen a másikon? Cena nem érti, hogy tudott ebből kijönni ellenfele, így kigurul a ringből… De vajon mit tervezhet?! John a ring alá nyúl és kivesz egy asztalt, amit a ringbe gurít, majd hasonlóan tesz egy Kendo bottal is. Ekkor azonban Batista-val találja szembe magát. Dave ledöntené Cena-t egy Clothesline-nal, de a 15-szörös WWEWHC bajnok kitér előle és egy Belly to Belly Suplex-szel egyenesen a kordonhoz dobja ellenfelét! Batista azonban talpra áll, és te jó ég!!! Cena egy Baricade Spear-rel beszakítja a kordont! Hatalmas mozdulatok! A WWE bajnok a földön, Cena pedig a kommentátori asztalhoz lép, amelyet le is pakol. Ezután kihúzza a ringből az egyik acéllépcsőt és a kommentátor asztalhoz igazítja azt. John ezután odahúzza ellenfelét, és felkapja a vállára, de Batista leugrik és egy German Suplex-szel elhajítja John-t! Mekkora fordítást láthattunk! Mi lesz ennek a vége? Dave visszalöki a ringbe ellenfelét, és a földön kezdi el ütlegelni azt. Végül kioszt neki egy újabb Spinebuster-t is, és az acélszéket veszi kezébe, amely segítségével úgy tűnik, félholtra veri John-t. Az Animal-nek azonban ennyi nem elég… A sarokba löki ellenfelét, ott pedig a felső kötélre rakja fel. Batista talán most beméri a végső csapást Cena-nak?! Készül a Superplex-re, de mikor elrugaszkodna, Cena nem mozdul! John hirtelen a vállára kapja Batista-t, és egy Attitude Adjustment-tel a ringen kívül lévő kommentátor asztalra dobja Dave-et, ő maga azonban az az mellett lerakott acéllépcsőre esik! A kommentátor asztal széttörik, Cena-ból pedig legalább annyit kivett ez a mozdulat, mint az ellenfeléből. John azonban nem adja fel! A ringig küzdi el magát, melynek segítségével talpra áll, és visszalöki oda Batista-t! John ezután a sarokba mászik és magasba nyújtja a kezét! Mindenki tudja, mi jön. Cena elrugaszkodik és a sarokból egy Five Knuckle Shuffle-t mér ellenfele fejére! Új bajnokot avatunk?! Cena ráfekszik Batista-ra, a bíró pedig a közönséggel együtt számol PIN 1…2…de Batista az utolsó pillanatban felrántja a vállát!!! Hihetetlen! Az Animal még mindig nem adja fel! Hatalmas meccs, de jogos lehet a kérdés, hogy mi lesz ennek a vége? A két szupersztár már mindent bevetett a másik ellen, de úgy tűnik, hogy ide a 110%-os teljesítmény sem elég. Cena ismét talpon, és csak arra vár, hogy kioszthassa Batista-nak finisherét. A WWE bajnok Cena-ra támaszkodva próbál talpra állni, egyszer csak azonban egy hatalmas övön aluli ütést mér Cena-ra!!! John összeesik, Batista pedig a kötelek segítségével talpra áll, és elneveti magát. A közönség kifütyüli a bajnokot, ez azonban őt nem érdekli, felkapja Cena-t a vállára és egy Batista Bomb-bal földhöz vágja! Cena-nak annyi… Batista ráfekszik PIN 1…2…de John az utolsó pillanatban képes felrántani a vállát!!! Hihetetlen! Mi kell még?! Mi kell még, hogy valamelyik szupersztár megszerezze a győzelmet?! Hihetetlen, amit ezek ketten itt, ma leművelnek. Történelmi mérkőzésnek vagyunk szemtanúi. Cena próbál talpra állni, de Batista nem hagyja neki. A földön kezdi el rugdosni Cena-t, ám ekkor olyan dolog következik be, amire senki sem számított! Cena kihúzza a bajnok alól a lábát és befogja STF-be! A 26. Wrestlemania-n ez volt az a fogás, ami után John megszerezte a győzelmet Batista-val szemben, akkor pedig szintén a WWE bajnoki övért folyt a küzdelem. Ez lesz a vég?! Batista ájuldozik, de nem kopog. Foggal-körömmel küzd, hogy kijöjjön a fogásból, ám úgy tűnik, tehetetlen. Vagy mégsem?! Batista kiszabadítja lábait, és átfordul, majd pedig Hell’s Gate-be fogja Cena-t! A tömeg tombol, a bíró pedig alig tudja követni az eseményeket. Cena nem kopog, de már alig van magánál. Ők a ring közepén vannak, a Kendo bot pedig nem messze Cena-tól. Ezt pedig észre is veszi a Cenation vezetője! Mindent megtesz azért, hogy megszerezze az eszközt, ez pedig sikerül is neki. Amint megszerezte a botot Batista fejét kezdi vele ütlegelni, a fogás pedig megtörik! Cena ekkor hasra fordítja az Animal-t, és a Kendo bottal fogja most be az STF-be! Az arénában mindenki arra vár, hogy Batista lekopogja a meccset, ő viszont nem teszi ezt meg. Hosszas küzdelem után, de ismét kiszabadítja a lábát, Cena pedig ekkor elengedi és megvárja még ellenfele feláll, ekkor pedig jönne az Attitude Adjustment, de Batista fordít és Batista Bomb! Dave ráfekszik Cena-ra PIN 1…2…de John az utolsó pillanatban ismét felrántja a vállát!!! Hihetetlen! Cena egyszerűen nem adja fel. Hatalmas teljesítmény, de mi lesz itt ma még? Batista ismét a sarokba tekint, majd pedig az acéllépcsőre. Mindenki érzi, hogy mi következik. Batista a ring közepére helyezi az acéllépcsőt. Cena a földön, de minden bizonnyal, ez nem sokáig lesz már így… Batista fogja John-t és egy Spinebuster-rel az acéllépcsőbe vágja Cena-t! Dave rá is fekszik PIN 1…2…de Cena kirúg! A WWE bajnok ekkor elmosolyodik. Úgy tűnik, ha Cena nem választotta a könnyebb utat, akkor a nehezebbet fogja… Batista a sarokba löki John-t, ahol többször is belerohan vállal. Ezután a felső kötélre helyezi ellenfelét, és ismét jönne a Superplex. John nem hagyja magát, ezért Batista néhány öklössel próbálja gyengíteni ellenfelét, majd újra elrugaszkodna, de Cena kitart! A közönség tombol, Cena pedig a semmiből felkapja a vállára Batista-t és te jó ég!!! Attitude Adjustment az acéllépcsőre!!! Cena alig bír már mozdulni, de nagy nehzen elküzdi magát Batista-ig, a bíró pedig a közönséggel együtt számol PIN 1….2…3!

A mérkőzés győztese, és az új WWE bajnok: John Cena


Megszólal John Cena zenéje, a kivetítőn pedig egy szám jelenik meg: 16! John Cena ezzel tehát megdöntötte Ric Flair rekordját! A bíró átnyújtja John-nak az övet, ő azonban alig hiszi el, hogy megcsinálta. Hatalmas meccsnek lehettünk szemtanúi… Hihetetlen. Cena magasba emeli az övet, Lilian Garcia pedig bejelenti, hogy ő az új bajnok. Batista eközben nagy nehezen, de talpra áll. Odaáll Cena elé, aki kezet nyújt neki. Dave hezitál egy ideig, azonban végül sarkon fordul, és elmegy. Cena-t ez viszont, ahogy látjuk, nem nagyon érdekli. Magasba emeli az övet, hisz ő a szervezet új bajnoka!

JL: Új WWE bajnok! Végre!
JBL: Jobb ember nem is vehette volna el tőle az övet.
MC: Ez egy jó lezárása a SummerSlam-nek. Gratulálunk John Cena-nak és távozunk. Viszlát legközelebb.
JBL: Viszlát.
JL: Viszont látásra legközelebbig.


Írta: Ryder, Cenation, AWE, Pató

Reméljük, hogy tetszett. Lent értékelhetitek!

Widget is loading comments...

 

Szabályzat
Online felhasználók
Mini-chat
+Mini-chat
0
Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0